A Cartagena Egyetem a kolumbiai Karib-térségben a 19. század óta képezi a fiatalokat. Története és fontossága kifejeződik a függetlenség hajnala óta, és az új kolumbiai állam szervezőinek, a felszabadítóknak, Simón Bolívarnak és Francisco de Paula Santandernek az álmában. Az oktatást az ideális eszközként képzelték el az új generációk kialakulásához, amely a Köztársaság sorsát vezeti.
Az első akadémiai programok, amelyekkel az egyetem megkezdődött, a Filozófiai és Betűiskola, az Orvostudományi és a Jogtudományi Iskola voltak. Már a huszadik században a felsőoktatás átalakulásának dinamikáját feltételezve az egyetem megkezdte a modernizáció folyamatát, reagálva az ország és a régió által tapasztalt ipari valóságra; bővíteni, diverzifikálni és feltételezni az új társadalmi csoportok, például a nők bejutását.
Ma, az időknek megfelelően, az Alma Mater új kihívás elé áll: a legjobbnak maradni nemcsak a nemzeti fejlődéshez hozzájáruló történelmi presztízs miatt, hanem azért is, mert a globalizáció megköveteli, hogy ezt minőségi formába kell átültetni, feltételezve az akadémiai javaslatban, és a belső folyamatok tartós támogatásától, amelyek azok megelégedésére vezetnek, akik valamilyen oknál fogva az érdekeiket az intézményhez kötik. Itt nemcsak az egyetemről álmodtak a felszabadítók, hanem mindannyian, akik napról napra felépítettük.